A Hajdú Bihar Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat története
A intézmény tágabb történetének megismerése régi vágyam, törekvésem volt. Ennek érdekében már korábban forráskutatást és elemzést végeztem. Fontosnak tartom, hogy az intézményünk munkatársai ismerjék meg múltunkat, elődeink tevékenységét, erőfeszítéseiket.
Az intézmény megalakulásának története a 19-20. század fordulójának idejére nyúlik vissza.
Ezen időszakot megelőzően a gyermekvédelem - miképpen az országban mindenütt, így megyénkben is - a társadalom és az egyházak által fenntartott egyletek és árvaházak ügye volt.
A jótékonysági egyletek mellett mindössze két intézmény volt az országban, ahol az elhagyott gyermekek menedéket találhattak. Az egyik az Első Budapesti Gyermekmenhely (1870), a másik az 1885-ben megalakult Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület.
Ez utóbbi szervezet 1899-ben megkereste Debrecen városát kérve, hogy a városban un. fiókintézetet alapíthasson. A Fehér Kereszt felhívására megalakult a városban a lelencházzal kapcsolatos Gyermekvédő Egyesület. Ennek tagsága alapítványokból, segélyekből, valamint tagdíjakból jelentős összegű alaptőkét tudott e célra összegyűjteni. A város vezetése is támogatta az elképzeléseket telek és pénzfelajánlással.
A Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület debreceni működésére mégsem került sor. A kezdeményezés jelentősége azonban óriási, hiszen mind a város vezetősége, mind a társadalma bizonyította áldozatkészségét, ami megalapozta azt, hogy az 1901. június 05-én szentesített VIII. tc. és XXI. tc. alapján Debrecen városában is létesüljön állami gyermekmenhely.
Az e célt szolgáló épület (Ybl Miklós műépítész tervezése) 1904-ben kezdte meg működését. Ezzel indult a mai intézményünk története, amelyben kezdetben 30 nagyágy, 8 kisebb gyermekágy és 24 csecsemőágy volt elhelyezve. Az otthon átmeneti jellegű volt, az egészséges gyermekeket vidéki telephelyekre, illetve gondviselőkhöz (“nevelőszülőkhöz”) helyezték.
A nyitás évében felvett és kihelyezett gyermekek száma 1509 fő volt, a létszám állandóan növekedett, egyes években a 4000-et is elérte bizonyítva, hogy a menhely felállítására milyen égetően nagy szükség volt. Az intézet 1904. január 01-től 1918. december 31-ig összesen 15.200 gyermeket nevelt fel.
A Tanácsköztársaság idején meghirdetett gyermekvédő politika kapcsán felállított célok és tervek megvalósításához az intézmény nem kezdhetett hozzá, a Tiszántúl román megszállása miatt. Ezen időszak alatt, un. gyermekdélutánok rendezésével, iskolás gyermekek üdültetésével, ingyenes fürdetésével bővültek az intézmény feladatai.
A két világháború közötti időszakban a debreceni gyermekmenhelyhez csatolt körzetek száma és területe olyan mértékben megnövekedett, hogy elkerülhetetlenné vált a bővítés. Az akkori főhatóság (Népjóléti Minisztérium), 1924-ben 35 ágyas betegpavilont építtetett, a nagyágyak száma 56-ra, a gyermekágyaké 54-re, a csecsemőágyaké 49-re emelkedett. A menhely telepeinek a száma 39-ra nőtt.
1933-ra a “védenclétszám” nagyságának sorrendjében, a budapesti után a debreceni menhely következett.
Ebben az időszakban a menhelyek fejlesztésére és főleg a szervezeti formák korszerűsítésére az állam nem fordított elegendő gondot. Városunk társadalmának anyagi helyzete sem tette lehetővé az intézmény gyermekvédelmi munkájának szélesebb alapokra való helyezését, a megelőzésben történő szervezett szerepvállalást, utógondozást stb., amelyek fontosságát felismerték.
1934-ben a debreceni árvaszék elnöke, Dr. Tatay Zoltán állt élére a kezdeményezésnek és kiépítette a hivatalos gyámok és pártfogók intézményét, továbbá az árvaszék keretében gyermekvédelmi osztályt hozott létre.
Nagy szükség volt arra, hogy a hivatali apparátusban dolgozó ember, döntő szerepet vállaljon, hiszen az intézményben ekkor dolgozó munkatársak rendkívül magas esetszámmal dolgoztak, ami nagymértékben lekötötte a kapacitásokat (1920-től, 1944 októberéig, 46.800 gyermeket vettek fel és helyeztek ki).
A második világháború alatt a menhely alkalmazottai nem menekültek el, hanem a helyükön maradva igyekeztek kötelességüket teljesíteni, megszakítás nélkül.
A harcokban az épület nagyon súlyos károkat szenvedett, helység problémák, a gyógyszer és kötszer ellátás nehézségei, a berendezések, ágyak, takarók stb. jelentős részének elvesztése mellett, a menhely dolgozóinak munkáját az is nehezítette, hogy nem tudtak a kihelyezett gyermekek részére gondozási díjat és ruhaellátást folyósítani.
A háború után újabb területek elhelyezési problémáit is fel kellett vállalni a Debreceni Gyermekmenhelynek, mely 1949-ben kapta a Debreceni Gyermekvédő Intézet, majd 1953-ban a Megyei Gyermekvédő Otthon elnevezést. Az országos átszervezési folyamat eredményeként, ekkortól a város és Hajdú-Bihar megye körzete az ellátandó terület, ahol fokozatosan létrejöttek a gyermekek elhelyezését segítő nevelőotthonok is.
1963-ban a megyei gyermekvédő otthonok, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet elnevezést kapták. A GYIVI munkatársai és vezetői ebben az időben fontos kezdeményezéseket tettek a megye gyermekvédelmi intézményhálózatának fejlesztésére, a szakemberek képzésére, a gyermek- és ifjúságvédelmi munka, módszer- és eszköztárának növelésére.
1972-ben a GYIVI új otthont is kapott, ahol előnyösen megváltoztak az elhelyezési körülmények. A személyi és tárgyi feltételek megalapozták egy korszerűbb megyei gyermekvédelmi központ kialakulását.
A Lóverseny u. 1. szám alatti épületből, 1990-ben - az Átmeneti Otthon kivételével - a GYIVI szervezeti egységei, a Vármegyeháza u. 9. szám alatt, a belvárosban található irodaházba költöztek. Az intézményünk jelenleg is itt működik. 1996-ban, még a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény életbe lépése előtt, az országban elsőként került sor az Átmeneti Otthon lakásotthonai formába történő átalakítására.
Az ideiglenes elhelyezést biztosító családi házas modellben működő két lakásotthont intézményünk 1999-ig működtette, majd - mint otthont nyújtó ellátást - a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat törvény szerinti átalakítási folyamatának részeként, átadta a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Debreceni és Nyírségi Lakásotthonai intézménynek. Szakszolgálatunk így jelenleg a személyes gondoskodás keretében, otthont nyújtó ellátást a nevelőszülői hálózatán keresztül biztosít. Ennek továbbfejlesztése és korszerűsítése a jelen fontos feladata, egyben törekvése intézményünknek.
Az 1997. évi XXXI. törvény (A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény) előkészítési folyamatában intézményünk több munkatársa is aktívan részt vett. A törvény hatályba lépéséig, a 90-es években az akkori GYIVI feladatrendszerét, a szakmai tevékenységünket érintő fejlesztési irányokat, a kodifikáció folyamatában is jól lehetett érzékelni. Ezért folyamatosan tettünk szolgáltatásaink terén olyan lépéseket, amelyekkel valójában neveltjeink, gondozottaink részéről felmerülő szükségletekre és igényekre reagáltunk, de amelyek egyben felkészülést is jelentettek a törvényből következő új feladatainkra.
Ezek a kísérleti jellegű, innovációs programok, projektek keretében, többnyire pályázati forrásokból, együttműködő szervezetek, intézmények bevonásával kerültek megvalósításra.
Az intézmény törekvéseinek elismerése volt, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Képviselő Testülete 1994-ben, Maróthy György Díjat adományozott kollektívánknak, az intézmény fennállásának 90 éves évfordulóján.
Szakszolgálatunk 2014-ben 110 éves volt, mindössze 3 évvel “fiatalabb” mint a hazai intézményes gyermekvédelem. Múltunk eredményei, elődeink törekvései arra köteleznek valamennyiünket, hogy a szakszolgálatot modern szolgáltató intézménnyé fejlesszük, munkánkkal segítsük a gyermekvédelem professzionalizációjának folyamatát, egy hatásosabb és hatékonyabb szakszolgálati tevékenység kialakulását.
Buzás Tibor
Felhasznált irodalom:
Buzás T., 1996, Innovációs törekvések a Hajdú-Bihar megyei Gyermek- és Ijfúságvédő Intézetben, Szakdolgozat, KLTE-BTK, Debrecen
Tar J., szerk., 1973, A Hajdú-Bihar megyei Tanács Hajdúnánási Leánynevelőotthona,
Hajdú-Bihar megyei Tanács V.B. Művelődési Osztály, Debrecen
Tóth L., 1974, Hajdú-Bihar megye gyermekvédelme, önálló kiadvány, Debrecen
Tóth L., szerk., 1981, Ádám Zsigmondról és a Hajdúhadházi Gyermekvárosról -
Emlékkötet, Hajdú-Bihar megyei Tanács V.B. Pedagógus Továbbképzési Intézete, Debrecen
További dokumentumok
A Hajdú-Bihar Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat belső kiadványai, dokumentumok, kéziratok
