A nevelőszülőket ünnepelték Debrecenben

Lehetetlen nincs” címmel indított országos akciót a kormány. Ennek célja, hogy népszerűsítsék a nevelőszülői hálózatot, hogy minél több gondozott gyerek nevelkedhessen családban. A program országos megnyitója Debrecenben volt.

Tevékenységeink

Szakszolgáltatás keretében:

  • A szakszolgálat megszervezi a gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe kerülő gyerekek teljes körű vizsgálatait, ezeknek megfelelően elhelyezési eljárás keretében gondozási helyre javaslatot készít elő.
  • Szakszolgáltatásaink: gyámi-gondozói tanácsadás, nevelőszülő-tanácsadás, eseti vagyonkezelői gondnokság, hivatásos gyámi feladatok ellátása, szaktanácsadás.
  • Leendő örökbefogadó szülők képzése
  • Titkos örökbefogadási folyamat előkészítése és lebonyolítása

Befogadó Otthon működtetés keretében:

  • Lakásotthoni keretek között teljes körű ellátást nyújt az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekek számára.
  • Befogadja azokat a kiskorúakat, fiatalkorúakat, akik gondozási helyükről engedély nélkül távoztak.
  • Befogadja azokat a18 év alatti gyerekeket, akik maguk kérik életükre súlyosan veszélyeztető életkörülmények miatt szakellátásában történő elhelyezésüket.
  • Szakemberek segítségével előmozdítja a gyerekeket ért traumákból fakadó negatív élmények feldolgozását.
  • Lehetőséget teremt a vérszerinti családdal történő szeretetteljes kapcsolat kialakításához, ápolásához.

Nevelőszülői hálózat fenntartói tevékenység keretében:

  •  Az intézmény közvetlen nevelési, családi kört biztosító, otthont nyújtó ellátási formát nevelőcsaládjainál valósít meg. Itt zajlik a befogadott gyermekek teljes körű nevelése, szocializációja és fejlesztése, iskoláztatása mindez családstruktúrában.
  • A TGYSZ saját szakembereivel tanácsadással, terápiás munkamódszerekkel, diagnosztizáló vizsgálatokkal, továbbá esetmegbeszélésekkel segíti a nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekek nevelési folyamatát. Az intézményünkben dolgozó pszichológusok a gyerekek számára pszichológiai tanácsadást, egyéni terápiás jellegű foglalkozást, pszichoterápiát, csoportterápiás foglalkozást és családterápiát biztosítanak. Gyógypedagógusunk a gyerekek képességeinek fejlesztésében, részképesség-zavaraik korrigálásában játszik fontos szerepet.

 

Szaktanácsadási feladatellátás keretében:

  • szakmai, módszertani segítség nyújtás a személyes gondoskodásra irányuló szakfeladatok ellátásához,
  • javaslatok megfogalmazása a szakellátás fejlesztésére, a tudományos kutatómunka gyakorlati alkalmazásának elősegítése.
  • az intézmények közötti, szakmai munkaközösségek, műhelyek, szakmai információcsere működésének segítése
  • lehetőségek biztosítása új szakmai módszerek, eszközök megismeréséhez.

Az intézmény felnőttképzési tevékenységet is folytat, ennek keretében:

  • Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás: nevelőszülők képzése, továbbképzése, hivatásos nevelőszülők képzése, helyettes szülők képzése, örökbefogadó szülők képzése
  • Szociális továbbképzési rendszerben, a szakemberek részére tanfolyamok, tréningek, szakmai műhelyek, tanácskozások szervezése.
  •  Mentálhigiénés tevékenység- a lelki egészségvédelem- elsődleges funkciója a megelőzés (prevenció). Ennek keretében egyrészt a mentális egészség megőrzése, másrészt a szociális területen oly jellemző kiégés megelőzése, valamint a már kialakult problémák kezelése történhet, a súlyosabb gondok elkerülése érdekében.

Közösségi programok szervezése: 

  • Nevelőszülőink egyik fő feladata, hogy nevelési hatások, élmények keretében biztosítsák a náluk nevelkedő gyermekek számára a szabadidő hasznos eltöltését. Pl.: szakkörök, edzések, múzeum-, színházlátogatások, versenyek, iskolai és szakszolgálati ünnepségek.
  •  A Szakszolgálat által szervezett szabadidős és szórakoztató programokon, a nevelőcsaládok is részt vesznek, illetve „önsegítő” csoportjaik további programokat is szerveznek (Mikulás ünnepség, szüreti bál, farsang).
  •   A nevelőcsaládokban élő gyerekek számára minden évben megrendezésre kerülnek  szabadidős - közösségi programok (Juniális, Karácsonyi ünnepség, nyári táborok ). Igyekszünk minél nagyobb arányban részt venni országos és megyei szervezésű programokon is (Gyermeknap az Archeoparkban, Esélyek Háza programjai).

 

Fejlesztési elképzelések:

  • Szakmai hírlevél szerkesztése a nevelőszülői hálózat, és  intézményrendszerünk tagjai számára.
  • Kapcsolattartó szobák átalakítása, új kapcsolattartási formák, módszerek bevezetése a vér szerinti kapcsolattartások, hazagondozás hatékonyabbá tétele érdekében
  • Mediáció alkalmazása a gyerek vérszerinti szülője és nevelőszülője közötti konfliktus esetén, nevelőszülő és szakdolgozó közötti együttműködési nehézség esetén - segítve a hatékonyabb hazagondozási folyamatokat is.
    Kapcsolatügyelet a vérszerinti kapcsolatok biztosítása érdekében.
  •  Szünidőkben játszóház, tematikus nyári táborok megszervezése a gyerekek számára, amelyek a nevelőszülők tehermentesítését,  és pihenőidejét is biztosítják.
  • Egészségmegőrzés céljából a szakdolgozók részére igény szerinti  mozgáslehetőség ( jóga, Pilates , gyógytorna) biztosítása.
  • Nevelőszülők és gyermekek részére autogén tréning csoport indítása; szűrővizsgálatok megszervezése; a testi- lelki egészséget érintő előadások meghallgatása.
  • EU-s és hazai pályázati forrásfeltárással szakmai és szabadidős projektek megvalósítása.