Matula bácsi él!!

(villámképek egy munkahelyi kirándulásról)

Hurrá lazulunk! De hová megyünk? Az még titok. Vitt már főnökünk hegyre, síkra, levegőbe. Csak nem a víz jön? De igen, mégpedig a kanyargós Tisza!

Útnak indulunk, a busz gurul, az ősz simogat s előkerülnek azok a jóféle hazaik: üdítő, palacsinta, pogácsa s mellé jó ütős kis sztorik.

Jó kedvünk emelkedik…                    

Egy csodálatosan berendezett tájház, lelkes idegenvezetőjét megcsodálva úti célunkhoz érünk, ahol az egyik susnyásnál már vár ránk öreg motoros csónakunk.

A kapitány széles mozdulatokkal terel be vízi járgányába, s egy gázfröccs, - meg még egy - és már siklunk is a kacsa sztrádán. Az öreg tiszta szemű vízi ember, akár Matula bácsi mutogat, beszél, cinkosan kacsint, hogy minket a kilátóba is felvisz. A szemünk elé táruló vízi paradicsom leírhatatlan, az élmény soha nem feledhető. Szemünk előtt röpül fel a kárókatona, mellettünk úsznak el a fenséges hattyúk, szárcsák szaladnak a víz tetején.

Az öreg csak mesél-mesél, s mi ámulunk szavain s a látottakon. Ez maga az Élő Világ! A Tisza tó közepén, cölöpökön lépkedünk s láttunk ruca örömöt, békatutajt, sirály röptét, sőt főnökünk állítja, ő látta a kákán is csomó volt!

Élményekkel gazdagon hazaindultunk, hogy a munkába visszazökkenve felemlegethessük a boldog perceket. Na de! Már beesteledett és most következett, amire senki nem számított. Főnökünk szerint napnyugtával a napnak még nincs vége!! Ugyanis egy újabb meglepetés, egy teljesen váratlanul ért finom vacsora, tánc, móka, kacagás tette még boldogabbá a napunkat.

Így gyűlnek az élmények, szaporodnak a fényképek, s amint nézegetjük őket, érezzük mi is összetartozunk.